Általános kategória bejegyzései

Események amik történtek és amik történni fognak és amik ne történjenek… (és amiket nem helyeztem át más kategóriákba)

2025 első bejegyzése

Az ok, hogy írok, hogy két napja haza érkezve az láttam, hogy a már egy ideje az udvarban púposkodó földcsíkok megszüntek. Már egészen megszoktam ez a mini dombságot, szinte szokatlan, hogy újra csak síkban sétálhatok a bringához. Jó hír.

Máskülönben ok lehetett volna írni, hiszen a kert rendben kivirágzott, ahogy tavasszal szokás.

Az 5-ben történt vízcső csere, de részleteket nem tudok pontosan, már ha jól tudom készen vannak. Egy nap volt, amikor el volt zárva napközben a víz, a kiírt időt tartották. Én egy este láttam, hogy van valami, amikor a kutyával arra mentem le, hogy fel van végig ásva a föld-sáv ami kerités mellett van.

A szomszédban már már szinten vannak. A földszinten, elötte felbetonoztak 2 szintet. Hatalmas daruk dolgoznak, ebből én sokáig egyet láttam, szerintem az lehetett az első. Érdekes volt nézni ahogy elemről elemre épitik. Az is meglepő, hogy tulajdonképpen ez a daru be van építve az építménybe. Kiváncsi vagyok arra amikor szerelik szét, mi marad a helyén, azzal a résszel mit kezdenek.

Szóval van a Csóka, sok új csóka. Bár már mára már az új is régivé van válva. Minden új régi lesz. Most még talán új a játszó is, de már régiesedik. A park rész tegnap lett megnyírva.

A Szilágyi pékség újra éjjel-nappali, jó. hír ez is, bár nem sokat voltam későn mostanság.

Tehát a kert újra sík(k). Középen még ragyog az aranyeső, a fal melletti szélén nefelejts és vérehulló fecskefű.

Közgyűlés amiről lemaradtam 2024.07.25-én

Tegnap volt a közgyűlés, én sajnos elfelejtettem, azaz én 28-ra emlékeztem. Amit hallottam róla, hogy minden napirendi pont el lett fogadva az elszámolással és a tervvel együtt.

Sajnos a pincehelység közösségi kialakításáról most se volt szó, mintahogy bickli tárolók kialakításáról sem.

Arról se esett szó, hogy miért május 31 után lett megtartva az éves közgyűlés, bár talán nem is fontos.

Ha megtudok bármi fontosat, akkor majd frissítem a bejegyzést.

A tereprendezés megkezdődött

A Csóka utca melletti Bogyó utcai projekt megkezdődött.

Már pár hete megy a tereprendezés. Az első napok voltak talán a leghangosabbak, hiszen az aszfalt réteget kellett feltörni. Ezt követően a nagy gépek úgymond „elcsámcsogták” a vasbeton elemeket, hogy a vasat kiszedjék belőle. Ezt követően volt, hogy nagy „daráló” gép aprítótta a törmelékeket. Mára már nagy hegyeket hoztak létre, ílletve nagy sík területek is jöttek létre.

Szépen halladnak, minden nap úgy nagyjából fél nyolctól megy a munka úgy kb déután négy óráig.

Itt hagyok néhány fotót az eseményről.

Udvarokon fűnyírás

A rendezett udvarhoz hozzátartozik a rendszeres fűnyírás. Jó is ez, és tényleg rendezett lesz tőle az udvar. Sajnos ez a fűnyírás nem kedvez a tavaszi virágoknak, mert azok is áldozatul esnek ennek a rendnek. Gondolok most a százszorszép virágokra és az ibolyákra amik a nyírás elött vidáman szíesítik az udvar.

Tegnap megláttam, hogy már nem fogom meglátni a kerítés mellett növekvő gyöngyvirágokat sem, mert az is le lett nyírva. Talán lehetne erre is figyelni, bár tény, nem szándékosan lettek azok odaültetve. És a lenyírásuk se egy akartlagos vágás volt. Nu, majd a következő alkalommal lehet megmaradnak.

Növekvő gyöngyvirágok
a gyöngyvirágok nyírt helye

Szombati vízvezeték karbantartás (frissítve)

Tegnap elött csőtörés volt, amit megoldottak, de újabb próblémát találtak. A karbantartáshoz a mai napon (szombaton) 9-12-ig elzárták a vízet.

Frissítés 2024.04.19.

A feladat egy hosszab projekt része lett, már legalább egy hete a 3/b udvarán van egy ajtóval fedett vízvezeték feltárás van folyamatban. Sajnos nem kérdeztem meg a részleteket, hogy meddig fog tartani ez a feltárt állapot, de amint újból találkozok valaki illetékessel megkérdezem. Egy képet ide teszek, hogy hogyan néz ki a jelenlegi állapot.

Játszótér felújítás

Az utca elején található Nagykócsag játszótér felújítása már ki van táblázva. Esti kutyasétáltatás alatt csodálkoztunk rá, hogy egy tábla jelent meg az utcasarkon. Hátulról pillantottuk meg, majd miután elölről megnéztük, olvastuk el, hogy mi a terv.

A játszóteret 2024.március-május időszakban fogják felújítani. Lesznek új játszóeszközök (6db), új padok, párakapu, biciklitámasz és jónéhány kuka is.

Remélem az aranyesők megmaradnak, és mindenkinek örömére válilk az elkészülő fejlesztés.

A facebookon is megtalálható a bejelentés

Pillanatok alatt meg lett szüntetve, fel lett számolva a játszótér rész. A bontás közben a fák nagyrészét körbeépítették deszkákkal, gondolom, hogy megóvják az építkezés ártalmaitól. Sajnos pár fát is kivágtak, köztük egy nekem kedves, a játszótér sarkán álló, azaz már nem álló fát, ami nyáron jó árnyékot adott, vagy az esőtől védet. Furcsa volt a törzse, nem egyenes. Érdekes volt, de úgy tünik máshogy lesz, most már nem maradt neki ott hely. A levágó kis utak fel lettek szedve. Igen, tulajdonképpen mára már csak az emléke maradt annak a résznek ahol volt a játszó.

A teljes terület körbe van kerítve, a CBA-ba, azaz a Primába és a dohányyárushoz csak a Bartók felöl lehet bemenni.

Fejlesztés a ház mögött

A közelmúltban egy szomszéd kérdezte, hogy tudok-e arról, hogy épűl itt valami, mert bekéredzkedtek a lakásába, olyan aprópóból, hogy lefotozzák a falakat, mert építkezés lesz a közeljövőben.

Én mondtam, hogy igen, hallottam róla, nem is mostanában, hogy a Csóka utca mögötti részen ahol a Bogyó utca önkormáyzat volt, majd miután azt bezárták szép lassan lebontották az épületeket épülni fog valami. És igen, arról a tervről van szó, ami úgy látszik lassan a megvalósulás útjára lép. Ja, jut eszembe, van neve is, Függőkert.

Megjegyzem, én egy egyszerű parkot is el tudnék képzelni a területen, pesze az nem hoz anyagi profitot.

A látható, az interneten megtalálható hírek szerint egy több épületből álló lakó-kiszolgáló komplexumot fognak létrehozni. Végülis ez is jó, bár a kilátást a fürdőszobából csökkenteni fogja, de örülök, hogy azodiág van rálátásom a Gellért-hegyre, Szabadság szoborra.

Hozzám is jöttek fotózni, akkor érdeklődtem mikorra várható, hogy elkezdik a beruházást. Azt mondták, hogy idén, 2024 nyarán lesz a kezdés. Meglátjuk.

Az olvasottak alapján számos üzlet lesz a földszinti részen, illetve lesz orvosi rendelő is. Sok zöld részt is terveznek. Kiváncsian várom.

Egy képet is beteszek amit az egyik a témával foglalkozó oldalról hoztam és látható rajta a Csóka utca épülete és a mellettünk található panelsor is.

Az interneten talált linkeket is megosztom, ha valakit érdekel akkor keresés nélkül kattintással meg tudja azokat nézni.