Csőtörés a Csóka utcában

A mai napon délelött elment a víz. Délutánra kiderül, hogy a Remiz oldalán csőtörés történt. A Víművek kijött és első lépésként lezárták a vízet az utcában.

Délutánra megérkezetek a munkások is elkezdték a hiba elhárítását.

Telefonon azt információt adták, hogy az esti órákra várható a hiba elhártása, addig is a Bartók Béla úton található Nagykócsag játszótér melletti tűzcsapra szeretek csapot, onnan lehet vízet vételezni.

A hibát 21 órára elhárítótták.

A társasáház működése

Tegnap felkerestem személyesen és telefonon kettőt a három számvizsgáló tagból. Egyikőjük tájékoztatott arról, hogy ő „hivatalosan” még nem tag, mert azt a tájékoztatást kapta, hogy még kell egy megerősítő szavazás ahhoz, hogy tag legyen. A másik arról tájékoztatott, hogy ő tulajdonképpen nem csinál semmit, úgymond kényszerből lett tag. Mindeketten mondták, hogy emaileket kapnak a kifizetésekről, leginkább a szokásos, rezsi számlákról (víz, áram, szemétszállítás).

Egyikőjüknél érdeklődtem a Számvizsgáló bizottság elnökéről, de annak személyéről felvilágosítást adni nem tudott. Számvizsgáló bizottsági gyülésük nem volt, egymással nem kommunikálnak. Ebben a helyzetben nem látom biztosítottnak azt, hogy a feladatukat megfelelően végzik.

A felújítási folyamatokról, a ház pénzügyi helyzetéről is érdeklődem náluk, sajnos ezzel kapcsolatban se tudtak információval szolgálni.

Jelenleg a régóta tervezett kamerarendszer kiépítése folyik, az ehhez szükséges tulajdonosi többség (2/3) akaratát alátámasztó okiratot se találtam, de elképzelhető, hogy az nem szükséges, hiszen a közgyűlésen résztvevők az akaratukat kinyilvánították a második közgyűlésen.

25. §30 (1)31 A közös tulajdonban álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgáló, zárt rendszerű műszaki
megoldással kiépített elektronikus megfigyelő rendszer (a továbbiakban: kamerarendszer) létesítéséről és üzemeltetéséről a
közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával
dönthet. Ebben az esetben a szervezeti-működési szabályzatnak tartalmaznia kell a kamerarendszer üzemeltetéséhez szükséges – a
személyes adatok védelmére vonatkozó előírásokkal összhangban megállapított – adatkezelési szabályokat.

Másnap felkerestem a harmadik tagot, ő aláíró is. Kérdeztem őt is, arról, hogy a bizottság mit tesz, mikor beszélnek egymással, mire ő is csak megerősítette, hogy a közgyűlés óta még nem találkoztak.

Kiderült az is számomra a tag tagságával kapcsolatos kérdésvel kapcsolatban, hogy a „megerősítés” az lénygében az aláírási jogról szól és nem a tagságról. Úgy tünik talán a tag aki a megerősítést várja az félreértett valamit (aztán lehet én értettem félre azt amit ő mondott).

A rövid beszélgetésben voltak biztató gondolatok is. Ezek a következők voltak:

  • még az idén elkészül a februárra tervezett teljes felújítás és nem kell újabb befizetéseket tenniük a tulajdonosoknak
  • a tető felújítás éppen folyamatban van, az 5-ben kezdték el
  • a felvett hitel nincs elköltve (gondolom ezért nem kell újabb befizetés)
  • kértem tájékoztatást is számomra elküldeni elektronikus úton és azt válalta is.
  • azt is mondta, hogy a számvizsgáló bizottság ezt követően össze is fog ülni
  • a közgyűlés előreláthatólag a tudomása szerint a szeptemberi hónap kerül megtartásra (törvényileg október 15-ig kell azt megtartani)

Összeségében tehát várom a folytatást, remélhetőleg pozitiv változások elött állunk.

Frissítés 2021.09.03 péntek

A mai napig nem érkezett semmiféle email a feltett kérdéseimre. A héten többször gondoltam arra, hogy az aláírásokat végző taghoz átmegyek, de lebeszéltem magamat róla, viszont ma pont a függőfolyosón ment ezért megszólítottam, hogy hol van az email. Ő erre azt mondta, hogy más munkája van, a héten nem foglalkozott a kérdéssel, azaz igen, mert a jövő hét szerdán első alkalommal összejön a számvizsgáló bizottság.

Gondoltam, ha már vele beszéltem akkor megkeresem a másik már felkeresett tagot, aki szintén ezt a következő heti találkozót mondta, hogy majd azt követően tud tájékoztatni.

Nekem az volt az elképzelésem, hogy néhány számot hamarabb lehet megmondani mint egy hét, főleg, hogy ezeket a számokat ők vizsgálják.

A stílus amit tapasztaltam számomra olyan volt, mintha szivességet tennének azzal, hogy tájékoztatnak. Összeségében még örülnöm kell, hogy ilyen „gyorsan” reagálnak. Nos várom a következő hetet. Itt általában mintha mindig csak várni kéne és pontosan fizetni. DE MIT?

Újra nyár ez 2021 már

Posztok sokaságától senkinek nem kell csömöre legyen.

Vége a harmadik hullámnak, legalábbis az adatok azt mutatják itthon. Pár napja berobban a nyár, 32 fokot mér a folyosón árnyékban a hőmérő.

Folyik a foci eb, Magyarok is kint voltak, mégpedig egy igen erős csoportban (Németország, Francia ország, Portugália). Keményen megizzasztottuk az ellenfeleinket, de sajnos tovább nem mentünk. Két meccsünkön is vezettünk, de mindig behoztak minket, így lett itt a tegnapi nap a vége a szereplésnek.

A ház felújítás nem halad a tervezett az újratervezett ütemezés szerint, mégpedig, hogy a teljes ház felújítás készen lesz 2021. februárjára. Egyenlőre annyi többekközt látható, hogy az álványokat elvitték a 2. emeleti folyosóról. Talán az 5-ben történik valami, de látványos álványozás nem látható a 3b és az 5 közötti udvarról látható falaknál. Majd elmagyarázzák, hogy ez miért van így, és miért nincs kész a tervezettek után 2 évvel se a felújítás.

Nos most csak ennyi, további jó időt és annak jó töltését.

Karantények

Jelenleg 2020.04.09-én már több hete (március 28-tól elvileg április 11-ig) kijárási korlátozás van érvényben Magyarországon. Világjárvány van, koronás.

Nálunk ellenben nem lett meg a tervezett felújítás. Azaz majdnem(se) egyenlőre. A 3b majdnem kész. Azért csak majdnem mert a 3. és 4. emeleten nem lett befejeze a vakolatszórás. A több folyosó rész le lett fújva tehát nem lett lefúja.:) A 3a 3b ubvaráról látható részét megcsinálták. A körfolyosón kicserélték az acélvégét.

A folytatás ? Kiderül.

Felújítás folyamatban

A ház vakolatának teljes felújtása van folyamatban. Jelenleg a 3/a épület mondhatni, hogy kivűl belűl megkapta az új vakolatot, (föleg)szórásos technikával. A tervek szerint 2020 márciusára végeznek a teljes házzal.

A szórási gyakorlat finomodik az eddig tapasztaltak szerint, mármint ahogy odafigyelnek a dolgokra. Az első épületben rendesen meg van szórva minden műanyag kábel/kábelcsatorna, bármi. A felület igen durva, de ez szubjetiv(mint a többi tapasztalat amit ide írok). Felsorolok pár még ilyen apróságot, ami persze nem von le abból, hogy készűl és így kész lesz és egységes. Tehát a szín egy igen gyenge, a fehértől éppen egy árnyalattal eltérő lett választva az udvar felé néző oldalon a falnak az eddigi melegebb érzést adó kicsit narancssárgásabb helyett. A másik apróság, hogy az eddigi díszitő hármszög alaku mintákat lecsapták és megfelelő derékszöget tettek helyette. Ettől ránézésre nincs jó kedvem, bár lehet ha elsőnek így látom akkor tetszik(ki tudja?).

No, mindegy szó mi szó a felújítás halad Egységesedünk..

Csóka utca minden napjai