Milyen hely a „csóka” ?

A héten valamikor beszédbe elegyedtem egy hölggyel az utcában aki elmondása szerint több mint 20éve a Csókában dolgozik és állítása szerint ez egy nagyon szörnyű utca. Próbáltam megcáfolni neki, hogy anno lehet szörnyűbb volt de ennél sokkal szörnyűbbek is vannak illetve, hogy VANNAK, de ő hajthatatlan volt és állítása szerint én biztos nem itt élek, vagy több mint 20év alatt csak a jót láttam. MÓKÁS !
Életem jelentős részét itt töltöttem és belülről személem a „csókát”, ő meg pont csak és kizárólag rosszkor lát vagy csak a rosszat látja. Pl.: meg se említette a harmadik ház előtt a virágokat, csak hogy hú csövik járnak ide. Mondom HOVA ? mert, hogy most 2014 júniusában én rozoga kinézetűt csak kettőt tudok de egyik se néz ki csövinek.
Láttam itt a problémás embereket és a jókat is. A problémások sittre, vagy az önkormányzatisokból kilakoltatásra kerültek, vagy meghalt egy részük ki sokat vedelt, vagy elköltözött, vagy mivel hasonszőrűt nem talál így visszavett magából, vagy kiadta a lakást és elköltözött, de lényeg hogy NINCS ITT és NEM IS LESZ ! Mindig van olyan aki hangosabb, vagy félelmetesebb és mindig vannak olyanok akik meg túldramatizálják az életet mert mintalakásban élnek vagy mint a „Vaskabátokban” a mintafaluban és közben úgy tartják fenn a „rendet”, hogy minden problémásat eltüntetnek és így persze, hogy nincs probléma, vagy nem láthatják a problémát.
A hölgy már észre se veszi, hogy történtek változások csak, hogy itt ő parázik mert, hogy 15-20éve mi volt ! Én túléltem ! Sose féltem ! Sose volt veszélyes itt élni ! Ő nem fog változni, mert csak hajtja mint a pereces és terjeszti valószínű, mi meg tudjuk, hogy NEM úgy van ahogy ő gondolja, hisz nem ő lakik itt hanem MI ! Sokat változott a három ház, mert ez idő alatt LECSERÉLŐDÖTT a lakóközösség fele biztos és a gyengék kiestek ! Vannak kik felnőttek és kireppentek, vannak kik meghaltak és még mindig vannak olyanok akik régóta itt laknak idősek is akik igazán tudnának mesélni és egyről se tudok ki másik házbeli miatt murdált volna meg !
Mindenhol vannak MINDENFÉLE emberek itt is ! De van akinél (a téma alanya) megállt az idő…

Szerintem lehet lakni normálisan a „csókában”, aztán mindenki azt mond amit akar !
…és ahol még a galambok is lemernek szállni ott túl nagy baj nem lehet…

3 thoughts on “Milyen hely a „csóka” ?”

  1. csinálhatnál a ház mögötti területről (szemét telepről)is pár fotót…innen jönnek át a méteres patkányok a kerítésen keresztül , és falják fel a macskákat..

    1. Vannak és lesznek képek minden részről és szerintem nézd végig a régebbi képeket mert azok közt készült arról is, de elsősorban a jó oldalát próbálom menedzselni a dolgoknak.
      Méteres patkánnyal nem találkoztam, méretessel sem. Egyszer kb 2009-ben tényleg láttam egyet, akkor kitették a mérgeket és aztán mások meg láttak akkortájt döglött patkányt és azóta eltűntek.
      Most állítólag a Bogyó utca végén elbontott raktárak felé láttak egyet, hogy mászik a falon. Képet kérek ha valaki lát ilyent ! NEM csak nekem van fényképezőm és mindenkinél van csúcsszuper okostelefon ! Én egész nap nem fogok fényképezővel vadászni, de ha látok egyet is azt tuti megteszek mindent, hogy készítsek róla egy sorozatot és ha láttam volna ismét akkor ha sikerült volna óvatosan és gyorsan elővenni a gépet akkor már kép lenne róla. Volt már olyan, hogy éjszaka ruhát kaptam magamra és lerohantam fényképezni mert macska és nemtudommi verekedés hangját hallottam, de sehol semmi, se döglött állat, se dögszag, se döglött macska és a héten mindegyik házban lévő macska ép és egészséges volt és egy se hiányzott !
      Mostanában se tudok egy macskáról sem akinek a gazdája reklamált volna nyilvánosan vagy úgy, hogy a fülembe jusson és szemmel tartom így is a helyi macskaállományt és mind megvan.
      Egy vadászgörény vagy nyest néha mászkál a környéken de senkit nem zavar a 90-es évek óta.
      Régebben volt varangyosbéka az utcában de eltűnt egyik év óta és denevérek továbbra is vannak és megzabálják a szúnyogokat. Na nekik a fészküket még nem fedeztem fel, süni néha néha felbukkan de már rég látam…

  2. Mikor koltoztem ide? Asszem, 2011. Vilageletemben panelben laktam, csak egy kisvarosban, szoval annyira nem hianyzott. Elsore kisse megdobbento volt a lepcsohaz, meg a 3/A I. em fuggofolyoso aladucolasa, a sok helyen omlo vakolat. Masreszt meg egy csomo friss festes a lepcsohazban….Kettos erzesem volt. A lakast megvettem egy igen szimpatikus partol (kenyszerusegbol adtak el), az elso telet vaocgva toltottem, mert az ajton kifert a tenyerem….Aztan vizora, nyilaszaro-csere es mar egy ev mulva is ugy voltam, hoyg igen sok penzert adnam en ezt a kis lakast el. A kornyek elsore furcsa, villamosgarazs, zsakutca, de fel ev mulva mar el nem tudtam volna koltozni innen, nagyon nyugodt, bekes hely, jo kozlekedessel.

    Ujpestre jarok dolgozni, nem az igazi, de ha errefele korulnezek, a park 30000 darab gyeptegla, korben fakkal, mig azert a Bikas-park vagy a Feneketlen-to tobb nagysagrenddel parkszerubb. A kozlekedok is masok: errefele szinte nem szeretik megvarni, mig leszallsz a buszrol, otthon sosincs ilyen gondom. A zebran alig tudok atmenni, tudom, a jobbra kanyarodonak elsobbsege van – de nem a zebran atkelovel zebran. Csoka utca kornyeken sose kell felnem, megall-e az autos a zebra elott.

    Szoval jo ott lakni, igazan szeretek. Ilyenkor tavasszal meg – csodalatos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .