Közgyűlés amiről lemaradtam 2024.07.25-én

Tegnap volt a közgyűlés, én sajnos elfelejtettem, azaz én 28-ra emlékeztem. Amit hallottam róla, hogy minden napirendi pont el lett fogadva az elszámolással és a tervvel együtt.

Sajnos a pincehelység közösségi kialakításáról most se volt szó, mintahogy bickli tárolók kialakításáról sem.

Arról se esett szó, hogy miért május 31 után lett megtartva az éves közgyűlés, bár talán nem is fontos.

Ha megtudok bármi fontosat, akkor majd frissítem a bejegyzést.

A tereprendezés megkezdődött

A Csóka utca melletti Bogyó utcai projekt megkezdődött.

Már pár hete megy a tereprendezés. Az első napok voltak talán a leghangosabbak, hiszen az aszfalt réteget kellett feltörni. Ezt követően a nagy gépek úgymond „elcsámcsogták” a vasbeton elemeket, hogy a vasat kiszedjék belőle. Ezt követően volt, hogy nagy „daráló” gép aprítótta a törmelékeket. Mára már nagy hegyeket hoztak létre, ílletve nagy sík területek is jöttek létre.

Szépen halladnak, minden nap úgy nagyjából fél nyolctól megy a munka úgy kb déután négy óráig.

Itt hagyok néhány fotót az eseményről.