A ház vakolatának teljes felújtása van folyamatban. Jelenleg a 3/a épület mondhatni, hogy kivűl belűl megkapta az új vakolatot, (föleg)szórásos technikával. A tervek szerint 2020 márciusára végeznek a teljes házzal.
A szórási gyakorlat finomodik az eddig tapasztaltak szerint, mármint ahogy odafigyelnek a dolgokra. Az első épületben rendesen meg van szórva minden műanyag kábel/kábelcsatorna, bármi. A felület igen durva, de ez szubjetiv(mint a többi tapasztalat amit ide írok). Felsorolok pár még ilyen apróságot, ami persze nem von le abból, hogy készűl és így kész lesz és egységes. Tehát a szín egy igen gyenge, a fehértől éppen egy árnyalattal eltérő lett választva az udvar felé néző oldalon a falnak az eddigi melegebb érzést adó kicsit narancssárgásabb helyett. A másik apróság, hogy az eddigi díszitő hármszög alaku mintákat lecsapták és megfelelő derékszöget tettek helyette. Ettől ránézésre nincs jó kedvem, bár lehet ha elsőnek így látom akkor tetszik(ki tudja?).
No, mindegy szó mi szó a felújítás halad Egységesedünk..