2012 nyár

Új net kütyük tervben, csak a megvalósítás csúszik. Tervben forog a köcsögök kiszűrése is, érti aki érti aki meg nem az félreérti.
RF ID belépőkulcsokból kettőt kipróbáltam és működtek, a kódok közül egyik megy a másik nem, majd utána lesz járva.
Az utolsó házban a és a középsőben a mágneszár még mindig nincs fent.
Első házban az egyik lakáson belül most lett befejezve a kábelcsatornázás…
Kívül viszont 50cm kábel lóg szabadon, de ez természetes ezek szerint és büszkék rá mint látom a kivitelezők, bemutatkozó munkáik közé azért szívesen becsatolnám a készült képeket és továbbítanám az új megrendelőiknek. Az utolsó házban viszont még mindig nincs befejezve olyan lakásban ahol éjjel nappal otthon vannak.
Vagy ez úgy nézne ki aki szeretné a befejezést járjon utána ?
Az első és a második házban a gázmunkák elvégzéséhez nem sikerült elérni hallomás útján két lakót így a tűzoltóság és a rendőrség segítségével a thz. trv. alapján befejezték.
Lassan jön a lomtalanítás !

A Nagy Találkozás

S igen van remény. Ma a játszótéren voltam, amikor a cukis megbeszélésből visszatérő számvizsgáló bizotság csapatnak hátát megpillantva, rájuk köszöntem majd miután a részleges viszontköszönés morajlása elhalkult mi is elindultunk haza. Haza irányban megpillantottam a Robit s gondoltam rákérdezek, hogy miért nem válaszolt semmit egyik levelemre se. Miért nem irt legalább annyit, hogy fapapucs, miért nem jelezte, hogy megkapta a levelemet, hiszen mint ma kiderült az első levelem spam folderben landolt, miért kell egy emailre másfél hónapig nem válaszolni, amikor a hivatalos rendszerekben is 30 nap alatt válaszolni kell, miért tanusit irányomban olyan álláspontot mintha nem itt lakó lennék.
S megkaptam a választ, meg kellet beszélnie az sz.b.-vel. S értem én, csak azt nem, hogy ezen gondolatát miért nem közölte velem egy emailben, miért nem volt ennyi ideje sem?
S erre is volt válasz, hogy ő mondta, hogy válaszolni fog. – tehát én vagyok a türelmetelen –

És még egy érdekesség, mikor a Robival akartam beszélni oda jött az egy sz.b. tag, nevét nem tudom, de ő ismert engem, ezt állította.
Azt állította, hogy mikor költözött ide a Csókába én beszóltam neki, hogy miért viszik az ágyát vagy nem is tudom melyik bútórát a folyosón.
Én állítom ilyen nem történt, én nem ismerem őt, de ő ismer engem. Ezzel már én is ismerem őt, és nem tudom elfogadni állításait, hiszen az egyetlen állítás amit hallottam töle  az valótlan. És ezen hölgyet innentől kezdve hiteltelennek tartom.

 

u.i.: a levelet még nem kaptam meg, de vélhetőleg az is megjön holnap. S még mindig nem pedig augusztus 10.-e van.

 

Gázmunkák és apróságok

Az első ház előtt gázcső munkák gödrét betemették már régebben, most a középső ház előtt volt nyitva a föld még tegnap, de mára az is be van temetve, viszont még a külső borítást várja.
Ekkortájt lett készen az első házban egy általam is látott gázbekötés mindenestül.
A kaputelefon lakásokon belüli kábelcsatornája továbbra sincs mindenhol befejezve ahol eddig se volt. Átadásról hallott-e már valaki ?
A középső háznál egy fémlapot hegesztettek fel a közelmúltban a mágneszár elé gondolom szabotázsvédelemnek kívülről.
Egyéb dolgokról nem tudok, változások nem nagyon voltak vagy vannak, ha voltak akkor azt jól titkolták vagy jelentéktelenek.

Gáz, Net, és a kaputelefon továbbra sincs kész

Hétfő van… és nagyon meleg ! Az utcán munkagépek lézengenek. Gáz mizéria elkezdődött !
A hétvégén meg firmware frissítettem pár saját de mégis a köz használatában levő AP-t. Most stabilan megy minden, előreláthatólag lesz térerő növekedés a mai napon estefelé a magasabb sorszámú eszközöknél. 2-es AP cserélve lesz.
Na nézzük hol tartunk a kaputelefonnal !?!?!?
Felszerelték. DE ! Én pontosan nem értem az állítólagos „fainságot” amit a közgyűlésen a szerelőbrigádnak tulajdonítottak ! Pontosítok: „Szegény szerelők önszántukból jönnek és lakásról lakásra a lakókhoz igazodva szerelik be a beltéri egységeket. Hát anyum és apum egész nap otthon van és mégse jönnek a híres-neves szerelők a beltéri egység kábelezését befejezni. Vagy „szereld magad” mozgalom van ??? Én nem látok itt több hónapos komoly munkát a három házban összesen. Nem látom azt a nagyon nagy serénykedést, hogy a „készen legyen” lenne a cél. Különben már réges-régen készen lenne. A középső ház mágneszára még mindig nincs fent, a kábelcsatornák felrakott szakaszai közt több centiméteres hézagok közt lógnak ki a kábelek, tehát semmit nem ér a befektetett munka mert nincs becsületesen megcsinálva. Tulajdonképpen ez lenne az átadás, hogy kapu kódot kaptak egyesek ? Esetleg, hogy pár RF ID kártya ki lett osztva ? Dolgoztam pár „nagy” embernek és azóta is rendszeresen új és új dolgok megoldását merik ide bízni. Azok és az alvállalkozóiknak, na most ha ott szarul csinál meg valamit a vállalkozó akkor valahol rossz vége lett a történetnek utána. De itt csak a nimandok laknak akik elviselnek mindent és birkák.